Helyszín:

Slovakiaring (Orechová Potôň)

Orechová Potôň
Orechová Potôň

Időpont:

aug 23 - jún 25


Gyorsasági OB V-VI. forduló Endurance

Versenyző: Bús Edina – Kiss Norbert

Autó típus: Ferrari GT3 F430

2013. augusztus 23. péntek

18:00-18:30 OB, CEZ Endurance Trófea 30 perc

2013. augusztus 24. szombat

17:20-19:40 OB, CEZ Endurance Trófea verseny 2 óra

Endurance

Időmérő:

009Este 18 órakor ki is gördült Kiss Norbi a boxból és elindult a pálya felé, de egy szigorú kéz kiintette a boxutca végén. Itt kezdődött a kálvária. Ekkor derült ki, hogy nem elegendő az MNASZ delegáltjainak gépátvétele, a szlovák rendezőknek is át kell venni az autót, hogy kimehessünk az időmérőre. Semmi gond pillanatok alatt elintézzük és mehetünk is. Na persze, ahogy ezt mi gondoltuk.

 

Slovaki Ring vita a gépátvételnélA gépátvételnél már lincshangulat uralkodott. Kiderült ugyanis, hogy a szlovák kollégák úgy gondolják, hogy egy olyan autóban, ahol pilótacsere is van a versenyen nem lehet állítható az ülés. Nonszensz. Velünk együtt mások sem tudtak részt venni az időmérőn, mert amire sikerült jobb belátásra bírni a versenybírókat, már lement a nap. Pedig milyen jó lett volna kimenni a pályára és ez csak másnap derült ki igazán.

Utolsó helyről rajtolunk, de ez egy kétórás verseny esetében nem olyan nagy probléma.

Verseny

Bús Edina ferrarija uton a box feléSzombat késő délután úgy döntött a csapat, hogy Bús Edina indul a rajtnál a ferrarival. Minden jól is alakult. Edina jól elkapta a rajtot és szépen elkezdte áthámozni magát a lassabb autók mezőnyén. Az örömünk azonban nem tartott sokáig, mert az első kör végén a célegyenesben már elkezdett ömleni a gőz az autóból. Edina bölcsen azonnal félreállt és leállította az autót. A mentés gyorsan megtörtént és pár perc múlva már a boksz előtt lógott ki legalább 4 szerelő az autóból. Az rögtön látszott, hogy a hűtörendszerrel van valami gond, mert minden csupa víz volt. Gyorsan meg is lett a hiba egy nyavalyás cső, ami megadta magát és eleresztette a 100 fok körüli hőmérsékletre hevült hűtővizet. Bús Edina Ferrarijának szereléseMegpróbáltuk kijárni, hogy visszamehessünk a versenybe, ha nem is az eredményért, de a tisztes helytállás végett, de mivel az autó nem a saját lábán hagyta el a pályát erre a szabályok nem adtak lehetőséget.

Sebaj, nem olyan fából faragták a csapatot, hogy ilyén könnyen feladjuk, nevezünk a vasárnapi gyorsasági futamra.

Vasárnap – Gyorsasági futam

Azt tudtuk, hogy van jó pár autó, mai sokkal erősebb és gyorsabb a mi Ferrarinknál, ami egy félórás gyorsasági versenyben nagy hátrány, de mi nem is őket akartuk legyőzni. Edina 2 körrel az időmérő megkezdése után ment ki a pályára és kezdte meg a bemelegítő körét. Sorban engedte is el gyorskörön lévő autókat, majd átment a később nagyon sok baleset helyszínéül szolgáló lassítón és ekkor jött a rémálom. A mögötte gyorskörén jövő porsche fékezés nélkül rohant bele a ferrari jobb hátuljába. Síri csend uralkodott, míg meg nem halottuk Edina hangját, hogy jól van, csak az autó tört össze. A versenynek vége! Félve vártuk az autót, hogy mekkora a kár. Egy kicsit el voltunk keseredve, de látva a pályáról később lehozott autókat, mi még a szerencsésebbek között voltunk.

Bús Edina összetört ferrarija

 


Eddig ennyien látták a cikket: 738

Kapcsolódó cikkek