fekete-slovakiaring-2016-77-img_5954

Noha új kihívással találták magukat szemben a gyorsaságiob augusztusi fordulóján, Fekete Dominik és nagybátyja, Fekete Zoltán megbirkóztak a körülményekkel, és legyőzhetetlennek bizonyultak a magyar értékelésben.

fekete-slovakiaring-2016-77-pfdx6341Zoli, új technikával, egy BMW M6 GT-vel vágtatok neki a hétvégének. Mennyire nehezítette meg ez a dolgotokat?

Sok különféle gépet vezettem már, de ilyen jellegűt, azaz orrmotorral és farhajtással rendelkezőt még nem. Ez volt az első versenyem egy nagy GT-autóval, ami igen nehezen vezethető, és tényleg komoly kihívásokat támaszt az emberrel szemben. Azt gondolom, hogy elég jól összebarátkoztunk egy hétvége alatt, azzal együtt is, hogy túlságosan kevés edzésidőből gazdálkodhattam. Még Öcsivel is majdnem fel tudtam venni a versenyt, nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy lépést tartsak vele. Remélhetőleg legközelebb több sikerrel járok.

Mindkétszer második lettél Dominik mögött. Hogyan értékelnéd a hétvégét?

Technikai problémákkal tűzdelt, az időjárás által megbolygatott volt, de összességében mégis nagyon jó hétvégét zártunk, hiszen minden lehetőséget megragadtunk, és minden kupát elhoztunk, amit tudtunk. Az előző napon is a második hely jött össze, azzal a különbséggel, hogy szombaton a váltó, vasárnap pedig a kipörgésgátló okozott fejfájást.

Különösen az esőben volt nehéz az utóbbi nélkül, hiszen mégiscsak 800 Nm nyomatékot kellett kordában tartanom!

fekete-slovakiaring-2016-10-pfdx1960Dominik, a két győzelem ellenére sem vagy teljesen elégedett. Mi ennek az oka?

Az első napról kicsit nehéz beszélni, hiszen eléggé el voltam keseredve az időmérőt és a versenyt követően is. Nem nagyon akartak összejönni a dolgok, amire még a meleg is rátett egy lapáttal, szóval nem igazán zártam a szívembe a szombatot. Ennek ellenére a magyar értékelésben sikerült megszereznem az első helyet, de attól önmagammal még nem voltam megelégedve. A második nap időmérőjén is kicsit hasonlóan éreztem, de miután leesett az eső, bizakodni kezdtem, és reméltem, hogy a mellőlem rajtoló Zotyával majd egy jót csatázunk. Végül ő remekül rajtolt, én viszont nem helyezkedtem jól, és összezártak előttem a többiek. Később azért megkaptuk az egymás elleni csatát is, bár kicsit sajnálom is, hogy műszaki gondjai adódtak, hiszen így nem tudtuk 8-10 körön át gyűrni egymást. Összegezve sikeresnek könyvelhetem el a hétvégét, hiszen két első helyezést szereztünk a magyar értékelésben, és ez a CEZ összesítésében is egy ötödik és hatodik helyet jelentett. Idén ez volt a negyedik versenyem, és már a harmadik különféle autót vezettem, szóval eddig mindenből jutott egy kicsi. Ezt a mostani gépet nagyon jónak tartom, és ilyen mezőnyben hatalmas élmény vezetni.

Az endurance-futamról Fekete Krisztián menedzsert kérdeztük:

fekete-slovakiaring-2016-10-pfdx5945Dominik és Zotya a Silver Stinggel állt rajthoz az egyórás futamon, amit azért tartottunk fontosnak, mert hosszabb távú terveinkben elsősorban a GT- és az endurance versenyek szerepelnek, melyek egyaránt váltott pilótás megmérettetések. A dolgok a lehető legjobban alakultak a számunkra, hiszen a fiúk mind az időmérőt, mind a futamot a magyar értékelés élén zárták. Megtudhatnánk valamivel többet az említett hosszabb távú stratégiáról?

Egyelőre még rengeteg a kérdőjel, de a közelebbi cél a 24H Series, a távlati pedig a Le Mans-i 24 órás versenyen való részvétel. Mindketten szeretik az enduranceversenyzést, nemrég részt vettek a Paul Ricard-i 24 óráson is egy spanyol csapat jóvoltából.

Épp ezért az itthoni bajnokságokban is olyan stratégiára van szükségünk, amelyek segíthetik a felkészülést ezekre a versenyekre.

Reális cél lehet egy magyar csapat számára a Le Mans-i 24 órás verseny?

Szerintem semmi sem elképzelhetetlen, nem egyszer mondták már nekem olyan dolgokra, amiket véghezvittem, hogy ez egyszerűen lehetetlen. Persze sok minden nem rajtunk múlik, de hiszek benne, hogy ha az ember mindent megtesz valamiért, akkor nem lehet lelkiismeret furdalása abban az esetben sem, ha végül nem sikerül. Zengő Zoliék elérték azt, amit magyar csapat eddig soha: a WTCC-ben kineveltek egy sikeres, most már gyári pilótát, pedig ezt se gondolta volna senki tíz évvel ezelőtt. Talán épp így nem gondolja senki, hogy egyszer magyar csapat magyar pilótákkal részt vehet majd a Le Manson, de én most borítékolom, hogy ez így lesz. Hogy csak egy dolgot említsek ezzel kapcsolatban, épp a szlovákiai hétvégén kaptunk egy ajánlatot Greg Murphytől, hogy a fiúk az ő LMP2-es autóját teszteljék, ami mindenképpen abba az irányba mutat, hogy a terv megvalósítható.

Forrás: Formula


Eddig ennyien látták a cikket: 22


comments powered by Disqus

Kapcsolódó cikkek